Wuhan vírus a piacokon

A kínai részvényekbe alaposan beleadtak, a kínai ETF, az FXI majdnem 5%-ot esett, azt árazva, hogy a betegség terjedésének megakadályozására hozott intézkedések visszavethetnek egyes szektorokat (turizmus, repülés, éttermek). Inkább hirtelen ijedelemnek, mint tartósan nagy kárnak tűnik a viselkedésből. A Kínán kívüli ázsiai részvénypiacok nem is nagyon rezdültek meg.

Paradox módon a tömegmédia hisztériakeltésre hajlamos volta ebben az esetben még hasznos is lehet, mert segítheti az egyelőre 2%-os mortalitási rátával (440 fertőzött, 9 halott) bíró vírusos tüdőgyulladás-járvány kordában tartását. Másrészt a jelenség rámutat arra is, hogy a szabad információáramlás és a teljes transzparencia az ügyben létszükséglet, amit a kínai diktatúra amúgy korlátoz és utál, de itt ugye mégis alapvető érdeke és el is várja a más ügyekben megfélemlített helyi káderektől az infót. Ha vírus jön, az információs elnyomást fel kell függeszteni….

Forrás: Vakmajom a Facebookon